Hulladék blog ez, el is mondom, miért...

Az elmúlt években gyakran elfogott a hevület, hogy nosza komám, ha már itt van ez az internet, hagyjál benne jelet magadról te is, valahogy. Voltak próbálkozásaim honlapra és blogra korábban, de azok rendre elhaltak. Nem volt ugyanis mit mondanom és nem volt a mondani való hiányához tematikám sem, hogy így és így, és ez és ez lesz a tartalom. Csili-vili váz, kvázi mérnöki teljesítmény, értékesebb, információnak nevezett szemetekkel feltölthető tematikám.

A helyzet nem változott lényegében, most mégis felfrissítem ezt a címet imhol mindenféle tartalmakkal, hulladékokkal. Céltalan időpocséklásnak tartom most is, és lehet, hogy abbahagyom megint, de addig itt van például ez a világító gondolat: Hulladék blog. Azért hulladék, mert ilyen kóválygó, befejezetlen és végiggondolatlan gondolatoknak, elképzeléseknek és reflexióknak lesz ez a lakása. Amiket ideköltöztetek.

Gondolat lerakat, milyen művészi hangzat. Végiggondolatlanul egymásra dobált dolgok, de annak a jelével, látszatával és lenyomatával, hogy foglalkoztam velük, próbáltam egyiket-másikat kikerekíteni valamivé. Nem nyugodtam bele, hogy miután egymásra találtunk  - mint folyón az egymásnak koccanó uszadékok - hagyjam elsodródni magamtól, hagyjam feledésbe merülni mindet. Pont úgy, a maguk töredékes, vágyódó és kérlelő voltában, ahogy megtaláltatták magukat velem.

Persze a lényeges dolgok sosem kallódnak el, sosem semmisülnek meg - csak homályba burkolóznak, hogy aztán újra láthatóvá váljanak. Figyelmeztessenek, mint egy déja vu. Aztán az is láthatóvá válik, hogy ezek a hulladékok kitöltenek egy életet. Vagy ha nem is egy egész életet, de mindazt, ami egy hozzá köthető, bizonyos sávban húzódik. Nem abban a sávban, amit szégyell, nem abban amit elhallgatna, titkosítana, nem abban, amiben örömét leli, hanem a hulladék sávban.

Ebben a hulladék sávban, ahova az ember blog nélkül is besöpör bizonyos dolgokat, de ahol az elhullott, lommá vált gondolatok maguktól is összeverődnek, néha születik valami, ami onnan aztán kikívánkozik, kikecmereg és születik. Van hogy csillag kísérte újszülött, de többnyire inkább öntudatlan reményen hízlalt semmi. Sokszor pedig rohadásnak indul az egész, és átürül a tudatalatti irracionális és démoni trágyadombjára.

Azt nem tudom, hogy ha ebből-abból leírok részeket, miként változik az egész, de azt hiszem, hogy csak stabilabb marad az építmény, ami engem itt kitesz. Segít helyére tenni a dolgokat: Szemetet a szemétdombra, hulladékot, kétes, félbemaradt dolgokat a hulladéksávba, a világra tartozó dolgokat pedig a szépen berendezett lakba, ami hol kunyhó, hol templom. Na most azt, hogy mindez hasznos-e, és való valamire, azt megint nem tudom...