Szükségesnek tartom elöljáróban leszögezni, hogy a következő sorokat ne értelmezze senki úgy, hogy szerintem egy államcsőd valami kívánatos esemény volna. Pusztán azért született ez a bejegyzés, hogy legalább a magam kedvéért végiggondoljam, mi van, ha mégis bekövetkezik, és az miért nem egyenlő a világvégével. És szükségesnek tartom leírni a következő fő alapigazságot: Nem az élet a gazdaság, hanem a gazdaság az élet része!

Több irányból megközelíthető a kérdés, nyilván. Én most a két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó lehetőséget nézem elsősorban. Az egyik, a fentebb említett, amely gyakorlatilag a hír- és véleményforrások zöméből ömlik, és ami éppenséggel az emberek félelemérzetére játszva azt sugallja, hogy az államcsőd az igenis, a világvége. Ezzel szemben a másik valahogy úgy foglalható össze, hogy az államcsőd az egyfajta felszabadulás. Nehezemre esik ezt így leírni anélkül, hogy ne öntsön el egy bizonyos düh, mert sajnos itt is azt látom, hogy két tábor válik el egymástól, ahol az egyikhez az "okosak, értelmesek, nyitottak és megfontoltak" , de mindenképpen a számosak és hangosak tartoznak, míg a másikhoz a "hülyék, tompák, szűklátókörűek és ostobák", akik valószínűleg kevésbé számosak, de biztosan halkabbak...

Én mindkét álláspont igazával egyetértek, azzal a megkötéssel, hogy belátom, igaz voltuk relatív, a maguk keretein túl alig értelmezhetők. Most a két álláspont szemügyre vétele mellett a gerjesztett félelmet szedném darabokra, és pontosan azért, hogy az abszolút felöl közelíthessek a központi motívum felé, amely közel-távol mindent meghatároz, vagy mindenre rányomja bélyegét.

"Ne féljetek..." Milyen nehéz az embernek ezt a tanácsot megfogadni, akkor, amikor a félelem szürke, hideg kígyója észrevétlenül mászik a lelkébe? Mire felfedezi és tenne ellene, már el is fészkelte ott magát. Sokaknak azért könnyű az élet, és azért hihetnek őszintén az "ésszerűségben", mert fel sem fogják, hogy miféle állatsereget hordanak "a keblükön". Ha én az egyes félelmeimet akarom felszámolni, akkor nem fordíthatok hátat és nem ignorálhatom azokat egy határon túl. Hadd mutassam meg, hogy ebben az esetben mi ez a félelem, ami az örökösen hagoztatott (gazdasági) racionalitás láthatatlan mozgatója.

Félelem a komfort, a "béke" a megszokott mindennapi élet rendjének elvesztése miatt. Ezek nagy valószínűséggel, de egyáltalán nem okvetlenül vesznének az államcsőd esetén. Az állam -- akárhogy is nézzük, még a nincstelen állam is -- a pénzforgalom legnagyobb generátora, vagyis ha az állam nem tud fizetni, akkor megáll minden amit a pénzáramlás hajtott, és mindent az hajt -- ez a tétel. De igaz-e? És meg lehet-e tervezni, hogy mégis, mi és hogy álljon le? Hát hogy a fenébe ne lehetne! Épp csak tiszta fej kell hozzá, mert akkor apróságokon fordulhat meg bármi. Tiszta és a félelmeit jól ismerő fej...

 Bátor az, aki tisztában van a veszélyekkel és fél tőlük, de a félelem nem uralkodik el rajta. Félek a mindennapi komfort elvesztésétől, hogy nem lesz fűtés, áram, közlekedés és fizetés, és hogy ezt hogyan magyarázom el a gyerekeimnek. De mivel nem tart rettegésben mindez, képes vagyok végiggondolni azt, hogy a félelem, amit ránk öntenek, közös eredetű, vagyis ha közös az eredetük, akkor közös a semmissé tételük mikéntje is. Ezzel együtt alapvető igazság az is, hogy a tömegbe terelt emberek akkor irányíthatók a legkönnyebben, ha van egy közös érzelmi impulzus, és ez minél erősebb, annál könnyebb az irányítás is. (Az megint más kérdés, hogy ez az irányítás itt eufémizmus, inkább hergelésről van szó, és hatását nézve egy határon túl vezérelhetetlenné és kiszámíthatatlanná teszi a közeget, amelyben hat, életre hívva és erősítve egy felvázolt negatív végkifejletet.) A komfort érzetének elvesztésével való riogatás a haladás hitében felnőtt emberekben, a demokráciában megengedett eszközökkel végezve a legdurvább félelmet képes kelteni. Erre játszani enyhén szólva is gyomorforgató, márpedig mindazon hírcsatornák és véleményformálók, akik akarva-akaratlanul (ahol a vajat köpülik, ott kétségtelenül akarva) ezt a félelmet erősítik, önbeteljesítő jóslatokat ismételgetnek, és lehetőséget sem hagynak arra, hogy a félelmébe hergelt tömeg részei egyes egész emberekként viselkedhessenek.

 Pedig egészen biztos, hogy az államcsőd nem egy fekete kapu, ami alatt átmenetelve elveszik minden -- ez mágia volna, kedves közgazdászok! Egy folyamat részfolyamata az, van időtartama, vannak részei, különböző hatások működnek benne, csak legfeljebb szakirodalma nincs, bár valószínűsítem, hogy hamarosan lesz. Gondolom, hogy a fizetésképtelenséget ki lehet nyilvánítani különbözőképpen, külöböző irányokba más és más módon. Ha a fizetésképtelenség úgy történik, hogy az állam vakon és minden erejével azon van, hogy az utolsó befolyó fillérjét is törlesztésre fordítsa, az nyilván a totális csőd fő jele, ellenben ha az állam felkészül, hogy ekkor és ekkor már ezt és ezt nem fizeti,  amit  így és így közöl, és még ennyi és ilyen tartalékai vannak, amit másra fordít, akkor abban a csődben már ott vannak azok a csatlakozási pontok, amihez kötni lehet a jövő kezdetét. Az, hogy egy ilyen jellegű csőd-esemény mennyire kívánatos, és a jelen kormányzat mennyire készül rá nem ide tartozik... Így -- a félelmet félretéve -- látható, hogy az államcsőd valóban egyfajta világvége, de korántsem tökéletes, és egyáltalán nem tervezhetetlen.

De miért mondható felszabadulásnak egy csőd? Jelenleg háború van, a növekedésért vívott gazdasági háború, minden háborúk legértelmetlenebbje. Megszállók vannak az országban, de nem laktanyákban és az utcákon, hanem a lélekben, ugyanúgy, mint fentebb a félelem kígyóját említettem. Ha azt nehezen utolérhetőnek írtam, akkor ez egyenesen utolérhetetlen, megfoghatatlan -- le is tagadják a félelem szerzői, ami jóindulatúan betudható vakságuknak. A lélek vonása, hogy szereti a bizonyosságokat, a bizonyosságot nyújtó szerepek alapját pedig az a polarizáció adja, hogy mihez ragaszkodik jobban, a szolgai, kiszolgáló természetéhez, vagy a parancsoló természetéhez. Harmadik lehetőség nincs, ami annak tűnne, az sem az. Ennek a polarizációnak egyik szélső esete a tudathasadás, ahogy az a szépirodalomban például a Gyűrűk ura Sméagol -- Gollum párjában látszik gyönyörűen, másik szélső esetei a mazochizmus-szadizmus. Az ember szerepjátszás közben képes akár a végtelenségig megadni és kiszolgáltatni magát a bizonyosság-(ál)tudata kedvéért.

És újra: Nem az élet a gazdaság, hanem a gazdaság az élet része! Ha ez a szerepjátszás bizonyos gazdasági eredetű megfontolásokhoz tapad (komfortérzet),  sutba dobva az élet tágabb megfontolásait, akkor az az ember egészséges természetét deformálja. Akár úgy is, ahogy az mára a modernség alapvető kritériumává vált: Az vagy, amit birtokolsz! Itt akár a szolgai, akár a parancsolói meghatározottságú személyeket nézzük, közös lesz bennük eme tétel mindenek fölé emelése, lehetővé téve ezzel egyrészt, hogy természetellenes önsanyargatással biztosítsák be a birtoktárgyaik meglétét, másrészt hogy ettől a természetellenességtől gond nélkül eltekintsenek.

Egy csőd esetén ez alól a torzító hatás alól szabadulhatna fel bárki, aki az arctalan tömegből képes kilépni, persze nem a szavak szintjén, ők lehetnének egy jövendő társadalom alappillérei, az őrzők. Azok akik nagyon is jól tudják már, hogy "az élet él és élni akar".